Antonio Cassano, a csapat korábbi támadója szerint a Milan által nyújtott pozitív teljesítmény Luka Modricnak köszönhető, nem pedig Massimiliano Allegrinek és úgy véli, hogy a Napoli és Juventus elleni teljesítmény lesz az igazán mérvadó.
Komoly változásokon ment keresztül a Rossoneri a nyáron, ugyanis Allegri váltotta Sergio Conceicaót a kispadon, valamint nagy játékosmozgás történt és összesen 10 új játékos érkezett. A Milan az első fordulóban bekövetkezett Cremonese elleni vereséget leszámítva meglehetősen pozitív teljesítményt nyújtott, így 6 tétmeccséből 5-öt megnyert és 1-et elveszített, ráadásul ebből ötöt kapott gól nélkül hozott le.
Cassano egyáltalán nincs elragadtatva a Milan játékától és úgy véli, hogy az elmúlt hetek győzelmei véletlen egybeesések következményei. A korábbi olasz támadó szerint a sikerek nagy része Modric érdeme, nem pedig Allegrié.
„Ami magát a mérkőzést illeti, a Milan Udinében 95 percig nagyszerűen játszott. A csapat a Bologna ellen megérdemelten nyert, de a Bologna játéka nézhetetlen volt, akárcsak az Udinese játéka. Lehet, hogy eddig dicsértem a Milant, de most azt mondom: most jön a Napoli és a Juventus elleni mérkőzés, szóval Allegrinek bizonyítania kell, hogy amit eddig láttunk, az nem véletlen. Véleményem szerint egyelőre ez csak a véletlen műve.” – mondta Cassano.
„Modric képes arra, hogy mellette bárki jól teljesítsen. Ezeknek a sikereknek a nagy része Modricnak köszönhető, nem pedig Allegrinek. Ha Modric megfázik, akkor Allegri visszatér ahhoz a játékhoz, amit korábban is csinált, hogy hosszú labdákat ívelgetnek Leao felé és reménykednek.” – tette hozzá.


12 hozzászólás
Köszönjük Antonio, ezt is jól megmondtad…
Mondjuk esetleg el lehetne vállalni tudomisén a Verona kispadját, és mondjuk bejuttatani a csapatot a nemzetközi kupába.
Olyan mint Carragher, az örök kritikus, de semmi kézzel fogható teljesítmény nincs mögötte.
„Cassano egyáltalán nincs elragadtatva a Milan játékától”
És amúgy ez ki a f….szt érdekel?
Ezt a gyökeret meg sem kène kèrdezni a milanról ,soha nem tartozott ide ,de nem is fog! Sempre Milan!
Az a baj, hogy Cassano óta nincs olyan játékos a csapatban aki annyira érezte a többi társát és azóta sincs olyan, aki olyan zsugákat adott az akkori társaknak.
Amúgy állandóan szid mindent is 😀
Az volt a fő szempont az edző kiválasztásánál, hogy Cassano el legyen ragadtatva?
Inkább az az elkeserítő, hogy egy ilyen ember akinek média és sport szakmai szempontból minőséget jelentő, Értelmes és főleg tartalmas megnyilvánulása nincs, miért kap mégis folyamatában lehetőséget arra, hogy bebizonyítsa magáról a sértődött és buta mivoltát.
Buta jobbágy
Kereslet-kinálat kolléga. Nézd meg hány reakciót vált ki ez az idióta, és látni fogod, hogy miért kérdezik. Szomorú, de hülyéknek áll a világ.
Cassanon megkell tanulni nevetni 😄
Eddig kételkedtem, hogy Allegri keze nyomát látjuk, vagy épp Modricét, meg hogy rondán játszunk, vagy szépen, de Cassanó véleménye után legalább már számomra is egyértelmű, hogy Allegri jó focit hozott össze. 🙂
Cassano A Pál utcai fiúkba, a Nessun Dormába, Teréz anyába vagy a Pitagorasz-tételbe is belekötne.
Ő egy ilyen kis megélhetési pöcs. Megnézi, mi a többségi vélemény, és tudja, hogy senkit sem fog érdekelni, ha beáll a sorba. Így mond valamit, ami MÁS. És most már nem is véleményt mond, mert ha megfigyeljük, minden egyes alkalommal más véleményen van, mint a többség. Ez nem lehet véletlen.
Tehát az előbbi állítást kibővítve, Cassano egy ilyen kis számító megélhetési pöcs.
És még azt mondják, hogy nincs következménye, ha Ibrahimovic fejbe rúg valakit.
Na mindegy. Kedves Antonio, az amőbák több millió éve léteznek agy nélkül, úgyhogy reménykedhetsz.
Hülye volt ez az emberszabású előtte is😂😂