Minden jel arra utal, hogy Silvano Vos mégsem fog csatlakozni a svájci első osztályban szereplő Lausanne együtteséhez.
Néhány nappal ezelőtt arról számoltunk be, hogy Vos közel áll ahhoz, hogy Svájcban folytassa a pályafutását, ugyanis a Lausanne tárgyalásokat folytatott a Milannal egy kölcsön+opciós átigazolási formuláról. Jó esély volt az üzlet megvalósulására, azonban a beszámolók szerint meghiúsulni látszik a transzfer a 2025/26-os szezonra.
Matteo Moretto tényként közölte, hogy megszakadtak a tárgyalások a Milan és a Lausanne között Vos klubváltása ügyében, így a transzfer nem fog létrejönni.
A sikertelen tárgyalások hátterében az áll, hogy a transzfer pénzügyi részleteit illetően a két klub álláspontjai között túl nagy volt a különbség. A felek nem tudtak megegyezni a kölcsönvételi díj összegéről és arról sem, hogy a Lausanne a játékos fizetésének mekkora részét vállalja át a kölcsönszerződés időtartama alatt.
A 20 éves holland középpályás tavaly nyáron 3 millió euróért érkezett az Ajax együttesétől és a 2024/25-ös idényben a Milan Futuro keretének tagja volt, amelyben 15 mérkőzésen lépett pályára. Vos jövője továbbra is kérdéses a Milannál.
2 hozzászólás
Egyértelműen felesleges igazolás, mellényúlás. Még a Futurohoz is kevés volt, amikor játszott akkor is csereként. 3 millió kuka, próbálunk tőle is szabadulni. Ajax neveléstől többet vártam, a moneyball hibázott.
Pedig őt tényleg jó lenne kölcsönadni. Olasz negyedosztályban nem fog fejlődni semmit sem.