Szerző: andrijcar

1989 óta Milan szurkoló

A Milannews értesülései szerint a Milan közel került Nigel De Jong leigazolásához. Tegnap Galliani azt nyilatkozta, hogy Krkic és Niang megszerzésével a Milan számára bezárult a piac, ám angol hírforrások már-már tényként közlik, hogy De Jong lehet a következő érkező. A 27 éves holland válogatott középpályás jelenleg a Manchester City játékosa, de szerződése 2013 nyarán lejár, így az olaszok most olcsóbban megszerezhetik. A hírek 7 millió eurós vételárról szólnak. Pletykák szerint Barbara Berlusconi közbenjárására is kellett a tárgyalások beindulásához, aki meggyőzte édesapját, bocsássa rendelkezésre a szükséges pénzösszeget. Allegri Van Bommel távozása óta keresi a megfelelő embert a védekező középpályás posztjára,…

Még több...

Adriano Galliani biztos benne, hogy a Milannak sikerül megállapodnia Bojan Krkic ügyében a Romával. Galliani ma reggel találkozott a Roma igazgatójával, Walter Sabatinivel, hogy tárgyaljanak a spanyol játékosról. A Milan alelnöke szerint a nap végére bejelenthetik Krkic kölcsönvételét. „Jól haladunk az üzlettel. Biztosak vagyunk benne, hogy ma estére nyélbe ütjük az igazolást.” – nyilatkozta Galliani a rá váró riportereknek. Bojan a Barcelona akadémiáján nevelkedett, de mivel nem tudta kiharcolni magának a helyet a katalán csapatban, 2011-ben a Romához került.  A 22 éves játékos egy alkalommal szerepelt a spanyol válogatottban. A Barcelona és a Roma felnőtt csapatában összesen 137 mérkőzésen szerepelt…

Még több...

Sulley Ali Muntari, a csapat ghánai játékosa ma ünnepli 28. születésnapját. A középpályás januárban érkezett a Milanhoz, ahol eddig 14 tétmeccsen 3 gólt szerzett. Isten éltesse sokáig!

Még több...

Massimiliano Allegri, a Milan vezetőedzője ma ünnepli 45. születésnapját. Allegri 2010-ben vette át a csapat irányítását, első évében bajnoki aranyat nyert, majd a szezon lezárásaként, a tavalyi szezon kezdeteként megnyerte az Olasz Szuperkupát is. Játékosként 420 felnőtt meccsen lépett pályára, ezeken összesen 56 gólt szerzett. Játszott többek közt a Livorno, a Cagliari és a Napoli csapatában. Edzőként ült a Sassuolo, a Grosseto és a Cagliari kispadján, mielőtt a Milanhoz igazolt. A Serie A-ban kétszer is az Év Edzőjének választották. Isten éltesse sokáig!

Még több...

Magyar idő szerint csütörtök hajnali 2:00-kor rendezik meg a World Football Challenge keretében a Real Madrid – Ac Milan felkészülési mérkőzést. A találkozóra a New York Yankees stadionjában kerül sor. Mindkét csapatban ott lesznek az Eb-n szereplő játékosok, persze az edzőkön múlik, ki mennyi játékpercet kap majd. Az olimpián érdekelt labdarúgók természetesen hiányozni fognak. A két nagy múltú csapat ( 9 ill. 7 BL cím) összecsapása minden bizonnyal nem lesz a történelem legnagyobb iramú és legnagyobb izgalmakat hozó mérkőzése, de nem is erről kell szólnia. A Milan szurkolók számára valószínűleg sokkal érdekesebb a Kaká-vonal, vagyis az, hogy a két klub…

Még több...

Stephan El Shaarawy izgatottan várja a szezon kezdetét, és bízik benne, hogy főszerepet játszhat a csapatnál. Ibrahimovic távozásával minden bizonnyal több lehetőséghez jut „Fáraó” és bizonyíthatja tehetségét. “Kedvelem Massimiliano Allegrit, mert lehetőséget ad nekem, amire szükségem van a fejlődéshez.” – mondta a La Gazzetta dello Sport-nak. “Tavaly sokan mondták, hogy nem játszatott eleget, de összességében 28 alkalommal léptem pályára. Elégedett vagyok ezzel a számmal. Négynél több gólt is szerezhettem volna, de igyekszem eredményesebb lenni a jövőben.” Ibrahimovic sokszor igyekezett tanítani, fegyelmezni a fiatal játékost, többször látványos mutogatásokkal kísérve. “Pontosan tudom, hogy ő nem akarja, hogy bárki is hibázzon. Néha túlzottan…

Még több...