Gennaro Gattuso, a csapat vezetőedzője elégedetten nyilatkozott a szombati siker után, amelyen a Milan idegenben négygólos győzelmet aratott az újonc Spal felett. Az olasz tréner kiemelte, hogy a csapat ugyan jól teljesített, azonban az eredmény nem tükrözi maximálisan a látottakat – különösen az első félidőben.

“Jó teljesítményt nyújtottunk. A négygólos győzelem nem volt igazságtalan, de az eredmény nem tükrözi, hogy mennyit szenvedtünk 1-0-s vezetésnél. A legfontosabb dolog a kitartás és nem gondoljuk azt, hogy a problémáink megoldódtak. Emlékszem, hogy két hónappal ezelőtt milyen volt a csapat és milyen sok problémánk volt, de megmutattuk, hogy ez csak a kezdet és nem a vége. A Spal ellen a vezetés megszerzése után 15-20 percen át Lazzari kínzott minket. Sok problémát okozott nekünk és egy érettebb csapat el tudja kerülni, hogy egyetlen játékos ezt megtegye. Azt akarom látni, hogy három vagy négy ember is a tizenhatoson belül helyezkedik, amikor középre íveljük a labdát. Jól teljesítünk, kevesebbet szenvedünk és sokat fejlődtünk, de még hosszú az út.” – vélekedett Gattuso a meccs lefújása után.

“Cutrone? Fejlődnie kell és letisztultabban kell játszania, mert néha nagyon könnyedén elveszíti a labdát. Cutronéba bele van kódolva az a képessége, ahogyan képes olvasni a játékot és pontosan tudja hova fog érkezni a labda. A többi képesség tapasztalattal fejleszthető. Ő egy alázatos játékos és hosszú ideig nagy játékos lehet a Serie A-ban. Összehasonlítás Inzaghival? Őt Patrick Cutronénak hívják, nem pedig SuperPippo Cutronénak. Vannak hasonlóságok, de nem ugyanolyanok. A góloknak él, akár csak Inzaghi vagy Massaro. Biglia? Jól mozgott és taktikailag alapvető játékos számunkra. Biglia lehetővé teszi számunkra, hogy agresszívak legyünk és előre összpontosítsunk a pályán. Nincsenek Pirlo karakteréhez hasonló tulajdonságai, de ő egy olyan játékos, aki megteremti az egyensúlyt. Lucas minden egyes nap keményen dolgozik és egy kicsit magamra emlékeztet.”

“Nem volt könnyű mérkőzés, az első félidőben szenvedtünk és Viviani a kapufát találta el szabadrúgásból. Ha az bemegy, akkor teljesen megváltoztatta volna az egész meccset. Még van hova fejlődnünk taktikai szempontból és javulnunk kell a védekezésben is. Úgy gondolom, hogy könnyebb járatni a labdát, amikor jönnek az eredmények. Kessié? Montolivo, Locatelli és Calhanoglu közül kerül ki a helyettese, aki a Sampdoria ellen játszani fog.”

“Ludogorets? Nincsenek nagy nevek a csapatukban, de 4-5 éve a nemzetközi porondon játszanak, ezért jól fel kell készülnünk az összecsapásra. Több nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek, mint mi és ezért egy nagyon veszélyes mérkőzés lesz. Serie A? Elszántság nélkül az eredmények nem jönnek. Egyszerre csak egy mérkőzésre szabad koncentrálni. Remélem, hogy a legrosszabb időszakot magunk mögött tudhatjuk. Tisztában vagyok azzal, hogy három naponta játszunk mérkőzéseket és időnként szenvedni fogunk. Nem szabad elfelejteni, hogy honnan jöttünk és min mentünk keresztül.” – tette hozzá.

Gattuso együttese csütörtökön a bolgár élvonalban szereplő Ludogorets Razgrad otthonába látogat az Európa Liga kieséses szakaszában. Néhány nappal később a Sampdoriát fogadja a Milan a San Siróban a bajnokságban.

7 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Annak örülök, hogy végre valaki kimondja az igazat. Annak már kevésbé, hogy amiket mond, az igaz 🙂

    Sajnos ez a csapat még nem csapat, de reméljük, ez az év elég hozzá, hogy azzá legyenek. Talán egy EL indulás jövőre is benne van a pakliban, s jövőre, ha már a gerince meglesz a csapatnak, s fejlődési irány látszani fog, lehet már 1-2 sztárt is igazolni, s esélyünk lehet a BL-re is.

    Csak így tovább Gattuso, tiszta szívvel, nagy akarattal, megalkuvást nem ismervén!

  2. Végre ő is látta, illetve ki is mondja, hogy az első gólunk után kicsit meleg volt a pite. Ezt nem szabad hagynunk, főleg ilyen ellenfelek ellen, egyszerűen nem szabad nekik teret hagyni, és hagyni, hogy esetlegesen visszajöjjenek a meccsbe. Ezt hiányolom az utóbbi 8-10 évek Milanjából, hogy a vezetés után lezárjuk a meccset.
    Forza Rhino!