A Milanra még három hazai és négy idegenbeli tétmérkőzés vár a 2017-es esztendőben.

Gennaro Gattuso a hét elején vette át a csapat irányítását, miután a klub menesztette Vincenzo Montellát a kispadról. Az olasz szakember első mérkőzése vasárnap délben lesz a Benevento ellen, amely eddig egyetlen pontot sem szerzett 14 forduló alatt. Az újonc klub 14 meccsből 14-et elveszített, 6 gólt szerzett és 34-et kapott.

December 7-én rendezik az Európa Liga csoportkörének utolsó fordulóját, a Milan a Rijeka otthonában vendégeskedik. A piros-feketék már matematikailag is biztosították a csoportelsőséget. Néhány nappal később a 16. fordulóban a Bologna látogat a San Siróba. Ezt követően a Milan egy héten belül két alkalommal játszik a Hellas Veronával: december 13-án az Olasz kupa nyolcaddöntőjében, majd négy nap múlva a bajnokságban.

Az év utolsó két mérkőzésén a Milan az Atalanta és a Fiorentina ellen lép pályára a Serie A-ban.

DECEMBERI MENETREND:

BENEVENTO – MILAN (Serie A)
Benevento Időpont: 2017.12.03. 12:30 Milan
Helyszín: Stadio Ciro Vigorito, Benevento
RIJEKA – MILAN (Európa Liga)
Rijeka Időpont: 2017.12.07. 19:00 Milan
Helyszín: Rujevica Stadion, Rijeka
MILAN – BOLOGNA (Serie A)
Milan Időpont: 2017.12.10. 20:45 Bologna
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
MILAN – HELLAS VERONA (Olasz kupa)
Milan Időpont: 2017.12.13. 21:00 Hellas Verona
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
HELLAS VERONA – MILAN (Serie A)
Hellas Verona Időpont: 2017.12.17. 12:30 Milan
Helyszín: Stadio Bentegodi, Verona
MILAN – ATALANTA (Serie A)
Milan Időpont: 2017.12.23. 18:00 Atalanta
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
FIORENTINA – MILAN (Serie A)
Fiorentina Időpont: 2017.12.30. 12:30 Milan
Helyszín: Stadio Artemio Franchi, Firenze

 

7 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Bemutatkozó meccs-Kötelező győzelem.
    RIJEKA elleni meccsen lehetőséget KELL kapnia mindenkinek, aki eddig nem kapott elég lehetőséget. Egyrészt biztos a csoportelsőség. Másrészt idegenben nem szúrunk ki a hazai szurkolók tízezreivel, ha esetleg nem sikerülne a győzelem. Döntetlennél rosszabb eredményt az ificsapattal is szánalmas lenne elérni szerintem. José Mauri és társait szeretném látni azon a meccsen, mert ha pl. el akarunk adni valakit, akkor az meccs nélkül igencsak nehézkes lesz.
    A többi meccsen pedig összességében győzelmet várok, de az Atalanta elleni meccs lesz az első rangadónk, amit megnyerhetünk idén.
    Szurkolok Gattusonak, mert ez egy igazán sűrű menetrend az év végére.
    És én most meg is fogadom mindenkinek, hogy ezt a menetrendet majd magamban értékelem , ha letelt a 7 meccs. Addig egy szót sem szólok. Remélem Montállánál jobb lesz a dolog. És innen igenis van még visszaút. Csoportelsőség megvan az EL be. Szerencsével akár még 2 kört is megúszhatunk komolyabb csapat ellen. A BL részvételért meg harcolni kell, mert én nem akarom André Silvát Everton meg Arsenal mezben látni jövőre. Se Romagniolit Juvésba. Se Donnarummát PSG-és be.
    FORZA MILAN!

  2. Meglehetősen kellemes a kezdőprogram Gattuso számára. Egy olyan ellenfél, aki bármekkora tisztelet mellett is de a B-be való, a mezőny kb. 3/4-e lenullázta. (hogy aztán jellemző módon mi ikszeljünk? remélem nem égünk szénné) Aztán egy tét nélküli nki. kirándulás. Utána a Bologna-ra már komolyan kell figyelni hiszen khm…közvetlen rivális a tabellán.

  3. Nagyon drukkolok Gattusonak, és kíváncsian várom, hogy miben feog változni a játékunk?
    – Suso jobb lábára is fog-e cselezni?
    – végig visszük-e a támadásainkat egy lendülettel?
    – lesznek-e keresztlabdáink, vagy ha falba ütközünk az egyik oldalon, akkor visszapaszolunk egészen Donnarummáig, hogy ő fordítson?
    – Bonucci le lesz-e tiltva a felesleges ívelgetésről?
    – milyen segítséget kap Silva? mennyire lesz megjátszható? stb..

    Én az EL-ben nem rotálnék, csak minimálisan. Másról sem szólt eddig az ősz, úgyhogy max. Montolivot és Kessiet pihentetném. Fontosabbnak tartom, hogy a kezdő 11 összeszokjon végre.

    A legnehezebbnek a Bologna elleni meccset tartom. Nekik idegenben sokkal jobban megy, és Gattuso is még nagyon az elején lesz a munkájának. Ha javulnak a dolgaink, akkor a Fior ellen már magabiztosan léphetünk pályára!