Véget ért egy újabb izgalmas mercato. Maxi Lopez és Muntari mellett több fiatal is érkezett, míg a szezon végéig biztosan marad, de már búcsúzkodik Filippo Inzaghi.

Lezárult a mercato: új fiúk és Inzaghi is maradt

Mint ahogy azt már megszokhattuk, az átigazolási szezon utolsó napján felpörögtek az események az AC Milan háza táján. A piros-feketék több játékost is leigazoltak, de a szurkolók számára talán a legörömtelibb hír, hogy Pippo Inzaghi még egy ideig a csapattal tart az újabb sikerek felé.

A Milan először a Chelsea 18 esztendős osztrák támadóját, Philipp Proseniket szerezte meg. A fiatal játékost 2009-ben a Milan mellett a Juventus és a Bayern München is szerette volna megszerezni, de a tehetség a Chelsea utánpótlás-akadémiája mellett döntött. A korábbi osztrák válogatott támadó, Christian Prosenik fiának jól indult a pályafutása Angliában, később azonban sorozatos sérülések hátráltatták játékát. Most a Milanban próbálhat szerencsét.

Ezután robbant azonban az igazi átigazolási bomba, amikor is hivatalossá vált, hogy a két milánói gigász megegyezett Sulley Muntari klubváltásáról. A ghánai játékos kölcsönbe érkezik a Milanhoz, de a felek több részletet nem hoztak nyilvánosságra az ügyletről.

A meghökkentő hír után a Milan még leigazolta az FC Chiasso védőjét, Kingsley Umunegbút., az Internacional di Porto Alegre 21 éves támadóját, Lucas Ramos Roggiát, míg visszatért rosszul sikerült spanyolországi kalandjáról Michelangelo Albertazzi, akit nevelőegyesülete azonnal továbbküldött az AS Varese csapatához.

A nap legfontosabb híre azonban kétségtelenül Filippo Inzaghiról szólt. A Milan veterán gólzsákja az idei szezonban kevés játéklehetőséghez jut, és az olasz sajtóban állandó téma volt, hogy emiatt elhagyja szeretett klubját. Azonban a szív végül diadalmaskodott az ész felett, és SuperPippo a maradás mellett döntött.

Inzaghi a Milan Channelnek adott nyilatkozatában őszintén beszélt érzéseiről, és döntésének okairól.

”Nem tettem meg, mert képtelen voltam két óra alatt dönteni, és búcsú nélkül elhagyni ezt a helyet, a csapattársaimat, és a szurkolókat. Mindenképp el szeretnék köszönni, amit májusban megtehetek majd. Ezért döntöttem a maradás mellett. Meg szeretném köszönni a Sienának, hogy éreztették velem hogy akarnak engem, és fontos vagyok a számukra. Ezek a dolgok sokat számítanak nekem. Másfél éves szerződést kínáltak egy 38 esztendős játékosnak, ami nagyon hízelgő volt.”

”Amikor megkaptam az ajánlatukat, a Milannál eltöltött 11 fantasztikus évre gondoltam, amit köszönök a társaknak, és azoknak a szurkolóknak, akik minden pályán töltött percemet bearanyozták. A kedvező ajánlat ellenére végül a maradást választottam, és hiszem, hogy jól döntöttem. Jól érzem magam, és tudom, hogy még maradt bennem néhány gól. Szeretem a futballt, és ezt a mezt. Tudom, hogy mi vár rám, és tudom, hogy van még három hónap mielőtt az utolsó fordulóban elbúcsúzhatnék a San Siróban. Mindent mérlegelve hoztam meg a döntésemet. Berlusconi, Galliani, és én is tudom, hogy mit jelentek a szurkolóknak. Tegnap este beszéltem Gallianival, és elmondta, hogy reméli, ha maradok a Milannál, akkor valami nagy dolgot viszünk véghez.”

A Milan januárban leigazolta még Djamel Mesbahot, és Maxi Lopezt, valamint visszatért Alexander Merkel, és a kölcsönjátéka alatt súlyosan megsérült Rodney Strasser is. A távozók listáján egyetlen nagy név szerpeel, Taye Taiwo kölcsönbe a QPR csapatához került.

Megosztás

A szerző: Omen